Redőnytípusok: avagy milyen redőnyök közül választhatunk?

Amikor redőnyszerelésre kerül a sor, egyáltalán nem mindegy, hogy újépítésű vagy régi házról van szó. Sokan aggódnak is, hogy utólag nem tudnak redőnyt telepíteni az otthonukra, pedig erre is van lehetőség, hiszen redőnyből sem csak egyféle van.

A redőnyöket többféle szempont szerint csoportosíthatjuk, anyaguk szerint, mozgathatóságuk szerint és természetesen a beépítés módja szerint. Ennél fogva a lehetőségeink is sokkal szerteágazóbbak, mint azt elsőre gondolnánk. És bizony nem is árt, ha tudjuk, hogy milyen redőnyök vannak, mert csak így tudjuk kiválasztani a számunkra leginkább megfelelőt.

Lássuk, milyen redőnyök közül tudunk választani, illetve hogyan tudjuk őket csoportosítani?

Redőnytípusok alapanyag szerint

A redőnyök esetében jellemzően kétféle alapanyag közül válogathatunk, az egyik a műanyag, a másik a hőszigetelt alumínium.

Műanyag redőnyök

Jellemzően a műanyagból készült redőnyök a legnépszerűbbek, melynek oka leginkább a kedvezőbb árban keresendő. Természetesen a műanyag redőnyök is képesek biztosítani a megfelelő fényszűrést, hő és hangszigeteltek, és az időjárási viszontagságait is jól bírják. Ugyanakkor tisztában kell lenni vele, hogy az alumínium a felsorolt tulajdonságokat sokkal jobban teljesíti, és tartósabbnak is mondható. Bár a műanyag is ellenáll az esőnek, és az UV védelemnek köszönhetően az erős napsugárzásnak is, a jég és az erősebb szelek kárt tehetnek benne.

Alumínium redőnyök

Az alumínium minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, mint a műanyag redőny, az ára azonban lényegesen magasabb. Tény persze, hogy ezért a magasabb árért jobb hő és hangszigetelést, és tartósabb kivitelezést kapunk.

A beépítés módja szerint is megkülönböztetjük a redőnyöket

A beépítés módja fontos tényező, hiszen ez nagyban befolyásolja, hogy milyen redőnyt választhatunk otthonunkra. A beépítés módja szerint háromféle redőnytípust különböztetünk meg:

Külső tokos redőny: amennyiben a homlokzat végső kialakítása után szeretnénk redőnyt felszerelni, akkor ez a típus lesz számunkra a megfelelő.

Vakolható tokos redőny: ez a típus ugyanazokkal tulajdonságokkal rendelkezik, mint a külső tokos redőnyök, viszont lényegesen esztétikusabb megoldást jelent. Ezt a típust csak építkezéskor, illetve utólagos hőszigetelés kialakításakor lehet felszerelni.

Belső tokos redőny: ezt a típust csak akkor tudjuk választani, ha épp építkezés előtt állunk vagy felújítunk, ugyanis ezt a típust a nyílászárók beépítése előtt kell felszerelni, és az ablakkal együtt kerül beépítésre.

Redőnytípusok: mozgathatóság

A mozgathatóság is egy olyan tényező, melynek segítségével csoportosíthatjuk a redőnytípusokat, és persze a választásnál is fontos szempont lesz.

Gurtnis redőnyök

Valószínűleg ezt a típust senkinek sem kell bemutatni, mert ez a legáltalánosabb megoldás, mondhatni a redőny fel és leeresztésének legklasszikusabb megoldása. A gurtni lényegében egy kötélszerű anyag, mely erős és tartós. Az egyik vége a redőnyszekrényben levő tengelyhez kapcsolódik, míg a másik a nyílászáró belső tokszerkezetéhez vagy egy úgynevezett csigához.

Motorizált redőnyök

Ez már egy modern megoldás, lényegesen előremutatóbb, mint a gurtni. Modern otthonokban már szinte csak ilyet látni. Ebben az esetben a redőny mozgatását egy elektromotor teszi lehetővé, melyet távirányító segítségével irányíthatunk.